
Színháztörténet és dokumentumai
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet sorozatában Gajdó Tamás színháztörténész egy-egy színházi alkotó pályaképét mutatja be kevésbé vagy egyáltalán nem ismert hangdokumentumok, mozgóképek, fényképek, levelek és más források segítségével. A múltidézésbe a dokumentumokat felolvasó művész is bekapcsolódik, és számítunk az érdeklődők aktív részvételére.
A sorozat következő témája Krecsányi Ignác pályája. A színidirektor 1923-ban ünnepelte ötvenéves igazgatói jubileumát. A Színházi Élet című hetilapban kiemelték ekkor, hogy keveseknek adatott meg „ötven évig harcosa lenni a német polgárok között a magyarság eszméinek”. Krecsányi nevéhez fűződik ugyanis 1883-ban az első sikeres nyári évad Budán, a Krisztinavárosi Színkörben; s ő teremtett virágzó színházkultúrát a Bánát fővárosában, Temesváron. Sokszínű műsorán Shakespeare, Ibsen, Hauptmann és Gorkij is szerepelt.
Közreműködik: Hirtling István színművész
A színháztörténeti előadás után a Metszéspontok. Fejezetek a temesvári színház történetéből (szerk. Szabó Attila) című kötetet mutatják be a szerzők jelenlétében.
Közreműködik: Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója és a kötet szerzői: Gajdó Tamás, Huber Beáta, Kovács Emőke, Orbán Enikő, Kedves Emőke, Tölli Szofia, Szabó Attila (szerkesztő).
A programon való részvételhez REGISZTRÁCIÓ szükséges a szebenyi.agnes@oszmi.hu e-mail-címen.