Nádas Péter fényképe Lakatos Gabrielláról

 
Nádas Péter: Lakatos Gabriella portréja, 1961
Brómezüst, 20 x 15,5 cm
(PIM-OSZMI Táncarchívum, ltsz.: 2017.237.1.)
 

Fogalmazhatnánk úgy, hogy a PIM-OSZMI Táncarchívuma legfrissebben felfedezetett kincsének bemutatásához egy rendkívüli könyv megjelenése kínált apropót, de az igazság ennél jóval bonyolultabb. A most tárgyalt fénykép megtalálásának és azonosításának története jellegzetesen illusztrálja azt az izgalmas, gyakran a műfaji határokat is átlépő munkát, mely az intézmény falai közt zajlik.

A mostani Hónap műtárgya adatsorának megadásával megmutattuk történetünk csattanóját, de az addig megtett út és felvétel sorsa innen visszafejtve is fordulatos.

A közelmúltban nagylelkű felajánlást kapott gyűjteményünk: a jeles táncművész, Prepeliczay Annamária a PIM-OSZMI Táncarchívumának ajándékozta féltve őrzött kincsét, gyerekkorában összegyűjtött és részben albumba rendezett fénykép-kollekcióját. Ezen a ponton át is adjuk neki a szót: „1961-től voltam az Állami Balettintézet (ÁBI) növendéke. Nagyjából 9 és 11 éves korom között gyűjtögettem össze az album anyagát. Az órák közti szünetben, vagy a tanulószobáról kiszökdösve általában két irányba vitt az utam: vagy a Magyar Állami Operaházba, vagy különböző újságok szerkesztőségébe. Utóbbi helyeken táncos témájú fotókat kunyeráltam a szerkesztőktől, képszerkesztőktől, amiket aztán az Operában alá is tudtam íratni. Megálltam a szerkesztőségi szobákban, hogy »kezit csókolom, gyűjtöm a balettes fényképeket, tetszenek tudni valamit adni nekem?«, a jóindulatú szerkesztők pedig elém tettek egy halom képet, vagy kinyitottak egy fiókot, hogy válogassak a már megjelent felvételekből. Így találkoztam például Féner Tamással is (a gyűjtemény a Mestertől is tartalmaz több felvételt – a szerk.). A fényképen látható Lakatos Gabriella is gyerekkorom bálványai közé tartozott. A Bartók Béla úton lakom születésem óta, így gyakran sétáltunk a közeli Kelenhegyi úton is, ahol Lakatos nevezetes villája állt. Nádas Péter felvétele ennek kertjében készült – ezt tudtam, de az alkotója személyéről fogalmam sem volt.” Prepeliczay 1970-ben végzett az ÁBI-ban, ezt követően a Pécsi Balett magántáncosa, majd a Győri Balett, később, 1988-tól a Szegedi Balett tagja, a XX. századi magyar balett három ikonjának, az e társulatokat alapító és vezető Eck Imrének, Markó Ivánnak és Imre Zoltánnak volt igen fontos művésze. Albumában gyerekkora példaképeinek, a kor meghatározó magyar táncművészeinek civil vagy előadás-felvételeit – közel száz darabot – őrizte. Lakatos Gabriella mellett Orosz Adél, Kun Zsuzsa, Szumrák Vera, Dózsa Imre, Sipeki Levente és mások jelentős részben dedikált fényképeivel gazdagodott gyűjteményünk, nagylelkű adományának köszönhetően. Prepeliczay Annamária a képeket részben un. fotósarkokkal beragasztotta az albumába, a maradékot, amely már nem fért el az oldalakon, a lapok közt, borítékokban őrizte. Nádas Péter életműve ismerőjeként, a felfedezést követő, e publikációt megelőző, lelkes beszélgetésünk során rögvest említette, hogy tudja: az író az 1960-as évek során több lap, így a Nők Lapja fotóriportereként dolgozott, de arról nem tudott, hogy egy képét gyerekkora óta őrzi.

Tormai Andor: Lakatos Gabriella Kelenhegyi úti házában, emlékei között, 1956
Brómezüst, 6 x 6cm
(PIM-OSZMI Táncarchívum, ltsz.:10.124)
 

Mi, a Táncarchívum munkatársai a Prepeliczay-album anyagának azonosítását és leltározását idén júniusban végeztük el. A Lakatos Gabriellát ábrázoló felvételek feldolgozása különleges örömet jelentett számunkra: a XX. század egyik legismertebb magyar táncosának – a pusztulástól szinte az utolsó pillanatban megmentett – hagyatékát bő negyed százada őrzi gyűjteményünk. A rendkívüli gazdagságú anyagból dolgozva, kereken tíz évvel ezelőtt rendeztük meg (Behuminé Szúdy Eszter, volt gyűjteményvezetőnk kurátori munkájával) az Egy táncos díva arcképe című tárlatot. A Lakatos születése 80. évfordulójára megnyíló kiállítás a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában, majd az OSZMI Krisztina körúti főépületében volt látható. Anyaga kiválogatásának alapvető gondolata volt, hogy általa ne csupán a halhatatlan balerina sokoldalú tehetségét, de társadalmi helyét, s – nem túlzás a szó – kultuszát is bemutassuk. Mai ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan a rajongás, mely Lakatos Gabriellát pályája során övezte. Alakját részletesen nem méltatjuk most, hiszen terveink szerint hagyatéka egy fontos darabját a közeljövőben bemutatva, ugyanitt szólunk ismét, bővebben róla.

Nádas Péter 1961-ben, tizenkilenc évesen, mint a Nők Lapja újonc munkatársa (ebben az évben szegődött a laphoz) látogatott el a nevezetes Kelenhegyi úti villába: Lakatos Gabriella ekkor fényes táncosi pályája delelőjén állt: közel két évtizede volt a Magyar Állami Operaház tagja, ikonikus szerepek és külföldi vendégjátékok sorát tudhatta már maga mögött (s bőven: maga előtt is). Négy évvel korábban, mindössze harminc évesen megkapta a Kossuth-díjat. A Prepeliczay-albumban megtalált fotón látható finoman kacér, roppant elegáns és érzéki vonású arcának játékában pedig nem nehéz meglátni legnevezetesebb szerepének (a magyar táncművészet egyik legfontosabb szerepalakításának), az 1956-os Harangozó Gyula-féle A csodálatos mandarin Lányának karakterjegyeit.

De hogyan is azonosítottuk e felvételt? A kép hátlapján, golyóstollal volt olvasható Lakatos neve, alatta pedig egy szignó: „Nádas”. Munkánk egy pillanatra megtorpant: az aláírást nehezen olvastuk ki, még nem találkoztunk vele a gyűjteményben (megjegyzendő: ez a kép a PIM-OSZMI táraiban található, mindezidáig egyedüli azonosított Nádas Péter-fotó). Az Interneten szerencsére elég könnyen találtunk aláírás- és írásmintát, eszünkbe jutottak a nagyszerű író rövid sajtófotósi pályafutásának adatai, majd a fényképet rövid időre félretettük, hogy majd folytassuk feltételezésünket igazoló vagy elvető kutatásunkat. És itt következik a véletlenek bámulatos összjátéka.

A közelmúltban jelent meg Nádas Péter önéletrajzi nagyregénye, a pompás Világló részletek. E sorok írója ekkoriban már hetek óta e letehetetlen művet olvasta, s a Lakatos-kép megtalálásakor a második kötet közepén járt. A Világló részletek szakszerű méltatását örömmel hagyom nálamnál avatottabbakra, de tény: a regény számos szakterület páratlan forrásául is szolgálhat majd a jövőben a társadalomtörténettől a helytörténetig és így tovább. A tánctörténet ugyancsak hálás lehet több bekezdéséért, de amit a kép fellelése után egyetlen nappal a regény második kötetének 353-354. oldalain olvastam, az emberileg és szakmailag egyszerre volt revelatív. maga a visszaigazolás, hátborzongató időbeli egybeesés. Nádas, gyerekkora balett-élményeit idézi meg itt, a legendás nagybaletteket, mint A diótörő, a Párizs lángjai, s külön kiemeli utóbbiból Lakatos Gabriella és Róna Viktor alakját-alakítását. S ekkor jött a pontosságában, tartalmában is lélegzetelállító mondat: „Később fényképeztem Lakatos Gabriellát, és Róna Viktorral interjút készítettem, s akkoriban már értettem valamennyire, hogy függetlenül apám hangos homofób hajlamától, miért nem lehetett táncos belőlem.”

A Nők Lapja cikke Nádas Péter fotóival, Lakatos Gabriella albumában, 1961
(PIM-OSZMI Táncarchívum, Lakatos Gabriella-hagyaték)
 

Munkánkat folytatva, másnap végignéztük Lakatos hatalmas, személyes emlékekből, fotók és sajtókivágatok ezreiből, saját maga készítette művészalbumokból álló hagyatékát. A kollekció egyik legfontosabb darabjában, egy hatalmas, alig mozdítható albumban beragasztva megtaláltuk a Nők Lapja riportját. a „F.A.” [Földes Anna] szignóval ellátott, Balerina pulóverben című, egyoldalas cikk gondosan formára vágva, ott lapul a hatalmas kötetben. Az írás három fényképpel jelent meg: az egyik az, amelynek eredetijét megtaláltuk, a másikon az elegánsan öltözött táncosnő háza erkélyén áll, a harmadikon pedig – igencsak formabontó módon – otthoni „játszóruhában” porszívózik. A képek alatt olvasható: „Nádas Péter felvételei”. A kivágott lap aljára pedig Lakatos gondosan felírta jellegzetes, kissé darabos betűivel: „1961. OKT. 7.”

Írta: Halász Tamás