Senkinek sem kell bemutatni a magyar színházművészet legnagyobb tragikáját, Jászai Marit. Számos utca és tér, illetve színház, valamint rangos színművészeti kitüntetés, színészotthon, (sőt még!) a Vénusz egyik krátere is viseli a nevét. Azt azonban feltehetően kevesen tudják, hogy mielőtt még bemutatkozott volna a budapesti Nemzeti Színház színpadán, öt évet (vagyis egy fél évtizedet) Kolozsvárott töltött. Ide még első férjével, Kassai Vidorral együtt szerződött el 1868-ban. (Házasságuk nem volt hosszú életű.) Jászai Mari egészen 1872-ig a városban maradt, s utána is gyakran visszajárt.
 
A kezdőként Kolozsvárott játszó, de később országszerte híressé vált színészeink, színésznőink – Pálmay Ilka vagy Rózsahegyi Kálmán – szívesen látogattak vissza ide. (Sokan még a jubileumi előadásaikat is itt tartották, mint például Prielle Kornélia, aki az erdélyi városban ünnepelte színészi pályájának negyvenedik évfordulóját 1881. április 14-én, tiszteletére a színház „ünnepélyes kivilágítást” kapott.)
 
Mindez pedig különösen igaz Jászai Marira, aki az 1900-as esztendőben nem kevesebb, mint hétszer lépett fel a Kolozsvári Nemzeti Színház színpadán. Rögtön elsőként Medea szerepében, Grillparzer feldolgozásában. Majd eljátszotta még többek között Gertrudis királyné szerepét Katona József Bánk bán című művében (ezzel az előadással egyébként a drámaíró emléke előtt tisztelegtek az alkotók). Valamint megformálta még I. Erzsébetet, Anglia királynőjét és Lucretia Borgiát. Szerepelt a Vörösmarty Mihály születésének századik évfordulója alkalmából tartott ünnepi díszelőadáson is. Ahogy erről az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színlapjai is tanúskodnak:
 

PIM-OSZMI Színlaptár ltsz: 62.2000; 62.2001; 62.2002.2; 62.2003; 62.2024; 62.2026; 62.2027
 
Ha jobban szemügyre vesszük ezeket, a színlapokat, megfigyelhetjük, hogy mind a hét dokumentum a legfelső sorokban, nagybetűkkel hirdeti Jászai Mari vendégszereplését, külön kiemelve, hogy hányadszorra is lép fel a művésznő. Ugyanakkor a szereposztásból is kiemelkedik Jászai Mari neve, hiszen az övét vastagabb betűkkel szedték, mint a többiekét. Néhány plakát esetében még azt is észrevehetjük, hogy az alsó sorok már a színésznő következő fellépéséről tudósítanak.
 
Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című művében szorosan összefonódik a valóság és az írói fantázia, valós helyszínek és személyek keverednek benne kitalált elemekkel. Egy vonatút során közös kupéba kerül a marosvásárhelyi születésű főhősnő hazánk „legnagyobb női teátristájával”. Az író a következőképpen képzeli el a művésznő (1900-as) megérkezését a városba:
 
„A kolozsvári állomás peronján ugyanis hatalmas tömeg várakozott Máriára, akit óriási csokorral köszöntött néhány frakkos, cilinderes úr, kikről úgy sejtettem, hogy a város elöljárói lehetnek. Miközben egyikük beszédet tartott, valahonnan egy fotográfus is előkeveredett, s már villant is a magnézium, szállt a csípős füst, majd üdvrivalgás közepette az én kedves útitársam végre elindulhatott a rá várakozó hintó felé. Alig bírtam ki, hogy a kalauz ismét előkerüljön, s szinte lerohantam szegényt a kérdéssel: árulja el, mégis kivel utaztam én egészen idáig?
– Hát nem ismerte meg a művésznőt, kisnaccsád? – csodálkozott a császárbajszos fickó. – Az úrhölgy, ki Pestre utaztában néhány napot Kolozsvárott tölt, nem más, mint Jászai Mari, a legnagyobb női teátrista e hazában, úgy bizony!”
 
Mindezek a források segítségével képet kaphatunk tehát arról, hogy milyen különlegesek is voltak a színésznő kolozsvári utazásai. Érdemes külön kiemelni 1906. évi látogatását, melynek nyomát egy, a Kolozsvári Nemzeti Színház által kiadott, fehér alapon piros és zöld nyomással készült selyemplakát is őrzi. Ez a dokumentum többek között azért is különleges, mert az első magyar kőszínház, a Farkas utcai színház utolsó előadását hirdeti. A magyar címerrel díszített és nemzeti színű virágmintával szegélyezett színlapon a színház épületének rajza látható. A selyemszínlapokról általában is elmondható, hogy a legtöbbször valamilyen kivételes alkalomból készültek.
 
 
 
 
A közadakozásból épült Farkas utcai színház 1821. március 12-én nyitotta meg a kapuit. Mindvégig a magyar nyelv és művelődés ügyét szolgálta, ez a létesítmény volt ugyanis a kolozsvári magyar színészet otthona nyolcvanöt éven keresztül. Az épületet már 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították, ennek következtében a város vezetése új színház építését rendelte el. Az osztrák építészek, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján épült, új Hunyadi téri színház 1906-ban készült el.
 
A régi épületben 1906. június 17-én este, még egyszer utoljára, egy különleges díszelőadás keretében nemzeti drámánkat, Katona József Bánk bán című tragédiáját mutatták be. Ez a mű ugyanis szinte végigkísérte a színház egész történetét, feltehetőleg ezért is döntöttek úgy az alkotók, hogy ezzel az előadással búcsúznak el a Farkas utcai teátrumtól. S egyben tisztelegtek vele az első kolozsvári bemutató előtt is, amely az Ottót alakító Egressy Gábor jutalomjátéka volt, a címszerepben Lendvay Márton lépett fel, és amelyet 1834. augusztus 30-án ugyanitt vittek színre. (Ez a dráma egyébként is valóságos kultuszdarabnak számított Kolozsváron, ugyanis az első bemutatót követő száz évben százkétszer adták elő.)
 

A színház bezárása alkalmából tartott díszelőadáson színpadra lépett Jászai Mari, ő játszotta ugyanis Gertrudis szerepét (amellyel anno a budapesti Nemzeti Színház színpadán is bemutatkozott). A címszerepet a fiatal Hidvégi Ernő, Tiborcot pedig Szentgyörgyi István, a korszak másik nagy színészlegendája alakította. Szentgyörgyinek ez volt talán az egyik legnagyobb szerepe. Biberachot nem más játszotta, mint a színház igazgatója, Janovics Jenő.

 
Az utolsó évadban ugyanis – Tisza István kinevezésének köszönhetően (és a pályázati út megkerülésével) – Janovics Jenő vette át a Farkas utcai színház vezetését, és vezényelte le az új épületbe való átköltözést. Először 1900-ban, huszonnyolc éves korában lett a kolozsvári színház művezetője, s már ekkoriban együtt dolgozhatott Jászai Marival Az idegen nő és az Otthon című előadásokban.
 
Jászai Mari nevét ezen a színlapon is vastag betűvel szedték, hogy első látásra kitűnjön a többi színész közül. Külön kiemelik, hogy a művésznő immár a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja.
 
Jászai Mari kimagasló képviselője volt a századvég romantikus-patetikus stílusának. A művésznő mintegy háromszáz szerepet játszott el (köztük húsz Shakespeare-hősnőt). Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Színház görög klasszikus sorozatának több kiemelkedő alakítása is. Hatása mind a mai napig érezhető.
 

Írta: Diósi Judit

A képen Jászai Mari mint Gertrudis
Katona József: Bánk bán. Nemzeti Színház, 1872.
Erdélyi Mór felvétele 1890 körül
PIM-OSZMI Fotótár ltsz.: 64.1854
 
Műtárgyfotók: Füle Péter és Szebeni-Szabó Róbert