Márkus László és a kitelepítés

2020. május 5.

Márkus László és Latinovits Zoltán
Macchiavelli: Mandragora. Csokonai Színház, Debrecen, 1957
Ismeretlen fényképész felvétele
Forrás: OSZMI
 
Márkus László főiskolai vizsgaelőadására készült éppen, amikor édesanyjával együtt el kellett hagyni a fővárost. Utólag fanyar humorral mesélt erről, s bár néhány hónap után visszatérhettek otthonukba, a Békés megyei kalandot sosem felejtette el.
 
„Molière az Úrhatnám polgár című művének Jourdain urát alakítottam volna, de valami közbejött. Akkoriban az volt a szokás, hogy a kitelepítéssel foglalkozó emberek álmatlanságban szenvedtek és ezért éjszaka dolgoztak. Hajnali négykor megállt egy autó a házunk előtt, és én negyedóra múlva már úton voltam Békés megyébe; egy Okány nevű faluban, Sarkadtól nem messze kötöttünk ki, az egykori zsidó nagybirtokos, Schwarz úr birtokán.
 
A fél ország Major Tamáson röhögött. … Ő, aki olyan fényes mozgalmi múlttal rendelkezik, aki akkora befolyással bír, fújhatja a rendezését, mert kitelepítették a főszereplőjét. Én különben, túl azon, hogy mérhetetlenül el voltam keseredve, s ölni tudtam volna, jó társaságba kerültem: csupa herceg, báró, nagykulák, ronda kapitalisták, szóval jól össze lettünk ott terelve. Elmondhatom, hogy az életben egyetlen alkalommal, szerencsére mindössze tíz napig, csupa finom ember társaságában voltam. 
 
De ennyivel alig érték be azok, akik vigyáztak ott az egészségünkre és testi épségünkre. És ez lett a vesztük. Meg a répának is. Ugyanis kitereltek bennünket répát egyelni. Én azelőtt mindig ilyen munkát csináltam, így aztán könnyen beletaláltam magam ebbe a derékpróbáló elfoglaltságba. Nem akarok hencegni, de azon a részen, ahol én egyeltem a répát, nemhogy répa, de még fű se nőtt többé. Még szerencse, hogy nem nagyon figyeltek arra, mit csinálok, mert különben rám sütik a szabotőr bélyegét is.”
 
/In: Harangozó Márta: Márkus László. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985/