A premier után

A múzeum vendégeit a színházi premier hangulatát megidéző terem megtekintése után mi is a „nyújorkba” invitáljuk. A Bajor-villa egykori üveges verandája nemcsak kávéházi enteriőrnek remek, Rátkai Márton „lakásának” meghitt sarkát is itt rendeztük be. A gramofonban a házigazda dalol: „Együtt jártunk iskolába, a Krén is, és én is, óh be, óh be jó”. Az íróasztalon európai színházak szerződést ígérő levelei, Vészi Margit sorai, melyek arról számolnak be, hogy Reinhardt Hollywoodban a Szép Helénát csak Rátkaival tudná elképzelni… (Ebből aztán semmi sem lett…)

Napos idő esetén a kávéház ablakaira függesztett „üvegképek” fényei és árnyékai ejtik bámulatba a látogatókat, míg a falakon Csortos Gyula festményeit, Molnár Ferenc önarcképét, Hermann Lipót karikatúráját csodálhatják meg. A művészek és a publikum kapcsolatát, a sztárkultuszt dedikált levelezőlapok, a hódolóktól kapott koszorúk, színházi újságok címlapjai szemléltetik.

Aki elfáradt, leülhet, s a Színházi látcső című négy példányban elkészített lapban elolvashatja, hogyan is írtak a 19. század végén és a 20. század első felében a kritikusok. 

 

After the Premiere

After taking part at the festive premiere we also invite our dear guests to the New York Café, the beloved meeting point of the Hungarian intellectuals and theatre fans. The glassed veranda of the former Bajor serves as an exceptional décor for a coffee house interior, and we also furnished an quiet corner from actor Márton Rátkai’s apartment here. We hear our host himself singing in the gramophone: ‘We went to school together, Krén too, and me too, oh well, oh well, how swell.’ On the desk there are letters from various European theatres promising contracts to him, lines of Margit Vészi, which notify him that Max Reinhardt can only imagine Beautiful Helena in Hollywood with Rátkai in it. (Nothing became of this in the end…)

If the weather is sunny the shadows and lights of the ‘glass pictures’ placed on the windows of the café mesmerize the visitors, while you can admire the paintings of Gyula Csortos, the self-portrait of Ferenc Molnár, the caricature of Lipót Hermann on the walls. The relationship between the public and the actors, the star cult, are illustrated by dedicated postcards, wreaths received from admirers and newspaper headlines. If you are tired, you can sit down and read in the four unique issues of Theatre Binoculars magazine who critics wrote at the end of the 19^th century and the beginning of the 20^th.