Elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze

Törőcsik Mari, 1956. Fotó: Inkey Tibor

Törőcsik Mari a Heves megyei Pélyen született 1935. november 23-án. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd Egerben az Orsolya-rend iskolájában és az angolkisasszonyok internátusában tanult. Az apácarendek feloszlatása után a békéstarhosi zenei szakközépiskolába jelentkezett, de csak a következő tanévre vették volna fel, ezért Budapesten az Alkotmány utcai közgazdasági gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954 őszén kezdte meg tanulmányait.

 

 

Színészi pályafutását mindörökre meghatározta, hogy 1956-ban a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházban mutatkozott be. Azon a színpadon játszott, melyen néhány évvel korábban még Bajor Gizi, Somlay Artúr és Bartos Gyula is fellépett. Ráadásul néhány pályatársa, így Mészáros Ági, Makláry Zoltán, Gobbi Hilda és Lukács Margit őrizte a régi Nemzeti játékstílusát, szellemiségét. 

 

Törőcsik Mari filmjeivel hívta fel magára a hazai és a nemzetközi szakma figyelmét. Már legelső szerepéről, az 1956-ban bemutatott Körhinta című film Pataki Marijáról elismerően nyilatkozott François Truffaut, a francia újhullám alkotója. Ezzel a filmbemutatóval egyedülálló sorozat kezdődött: éveken át Törőcsik Mari főszereplésével készített magyar versenyfilmet vetítettek a Cannes-i Filmfesztiválon. 

 

A Nemzeti Színházban csak 1959-ben fordult az érdeklődés Törőcsik felé. Ekkor rendezte meg az orosz Grigorij Konszkij a színésznő kedvéért Alekszej Arbuzov Tánya című színjátékát. Pilinszky János szabálytalan kritikája az előadásról arról tanúskodik, hogy a költő az elsők között ismerte fel a színésznő egyedi emberábrázoló tehetségét: „A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával.”

 

A szakmai elismerést csakhamar közönségsiker követte: Törőcsik Mari 1968-ban Iglódi István rendezésében a Katona József Színházban Leonyid Zorin a Varsói melódia című kétszemélyes darabjában Helga szerepében hódított. 

 

 

A Nemzeti Színházban Major Tamással dolgozott a legtöbbet. Nagy vitákat váltottak ki Major Brecht-adaptációi: Törőcsik Mari 1968-ban A vágóhidak Szent Johannájában a címszerepet, 1972-ben A szecsuáni jólélekben Sen Tét alakította. Hasonló polémiát gerjesztett 1971-ben a Romeo és Júlia színrevitele. Ebben az előadásban a színésznő Sztankay István partnereként mint Júlia lépett színpadra. 

 

 

Törőcsik Mari életében a Nemzeti Színház átszervezése döntő változást hozott: 1979-ben megvált a társulattól, s a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett; majd következő évtől, 1980-tól 1990-ig a Mafilm színtársulatának a tagja. Ezt követően a szolnoki társulatban játszott. Rövid ideig, 1993–1994 között a Művész Színház igazgatója volt. Az 1990-es évek végétől szerepekre szerződött: elsősorban Szolnokon láthatta a közönség, de a Katona József Színházban is fellépett. 2002-ben ismét a Nemzeti Színház tagja lett. 

 

 

Törőcsik Mari pályafutása során nemcsak a magyar színházművészet meghatározó személyiségeivel: Major Tamással, Gellért Endrével, Várkonyi Zoltánnal, Harag Györggyel, Iglódi Istvánnal, Ruszt Józseffel, Taub Jánossal, Zsámbéki Gáborral, Ascher Tamással, Babarczy Lászlóval, Schwajda Györggyel, Alföldi Róberttel, Zsótér Sándorral, Vidnyánszky Attilával dolgozhatott; szoros munkakapcsolat fűzte Anatolij Vasziljevhez és Jurij Ljubimovhoz is. 

 

Vasziljev a Művész Színházban 1994 tavaszán megrendezte A nagybácsi álma című Dosztojevszkij-novellából készült színjátékot. Törőcsik Mari 1995-ben Vasziljev moszkvai színházában is eljátszhatta – magyarul – az előadás női főszerepét; majd 1998-ban Szolnokon, 2009-ben Kaposvárott dolgoztak ismét együtt. A kaposvári bemutató – Marguerite Duras: Naphosszat a fán – különösen emlékezetes, hiszen a színésznő súlyos betegsége után ebben az előadásban tért vissza a színpadra – vagyis az életbe. 

 

A nagybácsi álma próbáján Anatolij Vasziljevvel. Fotó: Korniss Péter

 

Törőcsik Mari észrevétlenül foglalta el azt a helyet a hazai színésztársadalomban, melyet egykor Bajor Gizi, később Gobbi Hilda, aztán Tolnay Klári töltött be. Mégsem húzódott vissza kiváltságai mögé, s nem tetszelgett a nemzeti színjátszás nagyasszonyának szerepében. Nem a saját múltja, hanem a színészet jelene és jövője érdekelte. Nem siratta fiatal éveinek színházát, helyette ifjúi kíváncsisággal tekintett az újra. Amíg egészségi állapota engedte, állandóan színpadon volt. „Az én koromban már nem szedik szét az embert. Engem meg mindig hívnak, velem még mindig dolgozni akarnak” – mondta nem kis büszkeséggel 2013 márciusában. 

 

Pályatársait, az új színésznemzedék jeles alakjait nem szólamokkal, hanem a közös munkával kapcsolta a Nemzeti Színház évszázados szellemiségéhez. Hogyan is biztatták a Blaha Lujza téren kezdő színésznőként idős kollégái? „Nem mindenki a Nemzeti része, aki tag. De te be fogsz épülni a falak közé.”

 

Nemcsak a Blaha Lujza téren, az Izabella téren és a mai Nemzeti Színházban épült be a falak közé Törőcsik Mari. Szellemisége jelen van mindenütt, a legkisebb dobogóktól a legnagyobb játszóhelyekig, ahol színházi előadást tartanak.

 

Gyakran leírták egy-egy nagy művész halálakor – sokszor csak a retorikai hatás kedvéért –, hogy pótolhatatlan veszteség érte a nemzetet. Ma, 2021. április 16-án, Törőcsik Marival valóban sírba szállt a huszadik század. 

 

Olvasópróbán Zsótér Sándorral utolsó színházi szerepére készülve

Bertolt Brecht: Galilei élete. Nemzeti Színház, 2016. Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Forrás: Nemzeti Színház Archívuma

 

 

Írta: Gajdó Tamás