Elhunyt Babarczy László (1941-2022)

 

Ismét elveszítettünk egy színházi alkotót, aki döntően meghatározta a 20. század második felének magyar színházát. 

 

Babarczy László 1966-ban végezte el Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát. Pályáját 1966-ban a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd 1969–1973 között a Nemzeti Színházban rendezett. A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának 1973-ban lett a tagja, 1974-től főrendezőként dolgozott, majd 1978-ban ő lett az igazgató. A hazai szokásokkal szemben huszonkilenc éven át vezette az együttest. Munkabírását jól jellemzi, hogy 1985 és 1987 között a Mafilm Objektív Stúdióját, 1987-től 1988-ig pedig az Objektív Filmstúdió Vállalatot is irányította. 1969-től kezdve tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1990–1991 között rektorhelyettes, 1991–1994 között rektora volt. Kezdeményezésére alakult meg a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán a színész tanszék, melyet 2008-ig ő vezetett. 

 

Kaposvári működése kissé elhomályosítja korábbi munkáit. A Nemzeti Színházban – Kállai Ferenccel a címszerepben – 1968-ban megrendezte Molière Tartuffe című művét. Ritkán jelent meg olyan elragadtatott kritika, mint Illés Jenőé a Film, Színház, Muzsika című hetilapban: „Ebben a rendezésben nincs egyetlen henye ötlet, minden mozzanata pontos, kiérlelt. Sikerült megvalósítania, hogy saját friss szemléletét sajátunkká tegye, hogy felfedezéseit friss szemmel és figyelemmel kövessük. Talán a következő előadások azt is meghozzák majd, ami a premieren még kevésbé jutott érvényre, a lazább, fesztelenebb tartásokat, az apró színes színészi ötleteket. Azt is hozzá kell tennünk, a rendezés nincs híján mindennek, hiszen minden figurát eredeti komikai hangsúlyokkal díszített fel, a szerelmes fiatalok egyhangú szenvedélyét éppúgy fel tudta ruházni a játékosság színeivel, mint Tartuffe megjelenéseit a nagy szerepjátszás hatásaival.” (1968. április 27.) 

 

Nehezen lehet elfogulatlanul kiválasztani, melyek voltak jelentős színházi munkái. Az bizonyos, Molnár Ferenc Lilioma – Donáth Péter hullámvasút-díszletével – jelentős állomás a mű hazai előadás-történetében. Nemcsak Szolnokon és Kaposváron vitte sikerre, a budapesti Vígszínházban is érvényes bemutató született. S talán megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a Kádár-korszak színházáról értekezők mindig szóba hozzák majd, hogy 1982-ben azzal jelentették fel Babarczy Lászlót, hogy a III. Richárdban Richmond Jaruzelski napszemüvegét viseli, holott Kósa Bélán – aki persze a szerepben a lengyel diktátort ábrázolta – nem is volt napszemüveg. 

 

Többször volt vendégünk, hogy felidézze emlékeit. Soha nem ragadta el a hév, s nem akarta minden áron a kaposvári mítoszt tápláni. Azt tartotta rendkívüli dolognak, hogy a társulat „meghatározó egyéniségei képesek voltak arra, amire Magyarországon kevesen képesek: tisztességesen együttműködni.”

 

A kaposvári színház emblematikus bemutatójáról, a Marat/Sade-ról 2017 elején, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján Babarczy László, Szegő György és (a szolnoki képeken is látható) Máté Gábor részvételével emlékezetes összejövetelre került sor, melyen a szép számú közönség nemcsak az unalomig ismert történeteket hallhatta. Az eufórikus hangulatú beszélgetés után Babarczy László ottfelejtette sálját. Eljátszottunk a gondolattal: a nagy művészek relikviái között lenne a helye. Aztán persze visszaadtuk, ahogyan illik. Gyűjteményünkben így csupán százharmincnégy rendezésének dokumentumait őrizzük. 

 

Írta: Gajdó Tamás