Elhunyt Görgey Gábor (1929-2022)

Fotó: Hajnal Péter

 

Életének 93. évében elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, volt kulturális miniszter – adta hírül 2022. április 11-én a Magyar Tudományos Akadémia. A nekrológok igyekeztek Görgey Gábor sokrétű munkásságát összegezni. Megírták róla, hogy alapító tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, s elnöke, majd tiszteletbeli örökös elnöke a Magyar PEN Clubnak. Életének fontos részletének tartották, hogy 1982-től 1988-ig ő volt a Szegedi Nemzeti Színház Irodalmi vezetője. Kapcsolata a színházzal azonban jóval korábban kezdődött. 

 

Egyetemi tanulmányai közben, 1950-ben kezdett statisztálni a Nemzeti Színházban, ahol kisebb szerepeket is rábíztak. Élményeiről Munkavilágítás című, 1984-ben megjelent kötetében vallott, s akadémiái egyikének nevezte azt a rövid időszakaszt, amikor esténként a Nemzeti Színházban dolgozott. Azt ajánlotta az ifjú drámaíróknak, hogy kövessék példáját: „Mert akiből nem lesz színész, de mégis színházba sodorja a sors – rendező, dramaturg, író, díszlet- vagy jelmeztervező –, a színpadi létezés élménye nélkül sosem, vagy csak nagyon lassan fog megtanulni valamit, ami talán a legfontosabb itt: a szituáció erejét.”

 

Első színdarabját, a Rokokó háborút a Kaposvári Csiky Gergely Színházban mutatták be 1967-ben. Sándor János rendezővel ekkor kezdődött baráti, szakmai kapcsolata. Bár a kritikusok arról írtak, hogy a mű „rokokó figuráinak jelképes kosztümje alatt nem nehéz felismerni meghatározott, látszatdemokráciát játszó polgári társadalmakat” – a közönség tisztában volt azzal, hogy ez a mű a „nem polgári társadalmakat” is bemutatja. 

 

A drámatörténeti összefoglalások kiemelik, hogy Görgey Gábor már akkor abszurdot írt, amikor Magyarországon még alig ismerték Beckett, Ionesco, Gombrowicz és Mrożek munkáit. Ennek az abszurd korszaknak legmaradandóbb műve, az 1966-ban előadott Komámasszony, hol a stukker? című színdarab, melyet Gosztonyi János rendezett a Thália Stúdióban. 

 

Az 1970-es, 1980-as évek fordulóján új fejezet nyílt Görgey Gábor drámaírói pályáján. Erről a fordulatról 1979-ben a Színház című folyóiratban így vallott Vinkó Józsefnek: „Mindig is az a drámatípus volt az eszményem, amelyben […] az abszurd és a közönség által könnyebben felismerhető drámatípus szintézise megteremthető. Színpadi groteszk – a realizmus fennhatósága alatt.” Ekkor keletkezett a Bulvár (Kecskeméti Katona József Színház, 1980, rendező: Sándor János) és az Ünnepi ügyelet (Radnóti Színpad, 1982, rendező: Gáspár János). 

 

 

A Galopp a vérmezőn című darabját akkor írta meg, amikor Magyarországon megkezdődött a múlt bűneinek irodalmi feldolgozása. A mű születésére így emlékezett: „Elmondtam egy alapszituációt [Ádám Ottónak], egy úgynevezett horthysta tábornokról, tisztességes ember, 1944-ben üldözötteket segített, és 1951-ben megkapja a kitelepítési végzést, másnap viszik egy tanyára rózsadombi villájából. Azt az utolsó napot írnám meg […], amikor számadást csinál, és elbúcsúzik mindentől, ami az élete volt.” 

 

 

Ádám Ottó azonban 1982-ben hiába tűzte ki a darabot, s hiába folytak a próbák a Madách Kamarában, a bemutatóra nem kerülhetett sor. Ismét Görgey Gábort idézzük: „Aczél György betiltotta a bemutatót. A tévéhíradóban bevágták valamilyen pártaktíván mondott beszéde részletét. Pokolian emlékszem egyik mondata első szavára: hovatovább! Valahogy így: »Hovatovább kiderül néhány magyar író újabb munkájából, hogy Horthy tábornokai mentőangyalok voltak…« Természetesen nem erről szólt a darab, hanem sok kibeszéletlen taburól, és mindenfajta kollektív ítélet – nép, faj és osztály – elfogadhatatlanságáról. Mindarról, amivel tele volt a mi csodálatos és undorító XX. századunk.”

 

A premiert csak egy évvel később, 1983. december 17-én tarthatták meg. Ekkor Görgey Gábor már a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának irodalmi vezetője volt: „A magam részéről egyáltalán nem vágytam ilyen posztra. […] Mindeddig elutasítottam, elhárítottam az ehhez hasonló fölkéréseket. Sándor János hívó szava azonban győzött elveim és ösztönös tiltakozásom fölött. Nem utolsó szempont, hogy lényegében teljesen tiszta lappal indulhatunk. S ha látszólag nagyon is nehéz helyzetben vettük át a szegedi színházat, gyakorlatilag nagyobb az esélyünk, hogy a magunk eszményeit megvalósíthatjuk. Hisz elölről kell kezdeni a színházszervezést, a társulatépítést, és ezzel egy időben meg kell próbálni a nézőket visszacsalogatni a színházba.”

 

A szegedi években rendezőként is bemutatkozott: 1987-ben saját darabját állította színpadra. Görgey Gábor kedvét nem vették el A Komámasszony, hol a stukker? premierjéről megjelent kritikák, s 1993-ban Győrben ismét megrendezte a művet, majd Sopronban, a Budaörsi Játékszínben és az Újpest Színházban is dolgozott. Utolsó színházi munkájára 2015-ben a Turay Ida Színházban került sor; Mikszáth különös házaságai című művét Mikó István és Piros Ildikó adta elő. 

 

 

Fordulatos életében látszólag csak epizód volt a színház. Ennek talán ellentmond, hogy fél évszázad alatt – 1967 és 2017 között – nyolcvanhét Görgey Gábor-bemutatóra került sor. 

 

A színháztörténet jövendő kutatóinak feladata lesz, hogy megítéljék ezt a gazdag életművet. Mi, kortársak, pedig gondoljunk arra, hogy olvashattuk verseit, novelláit, láthattuk drámai műveit, hallhattuk rádióban, televízióban, s személyesen is találkozhattunk vele. S őrizzük emlékét! 

 

 

Írta: Gajdó Tamás