Kerekasztal-beszélgetés a színházi előadás befogadásáról

A beszélgetésnek keretet adva öt témát határoztunk meg, amelyek mindegyikéhez gondolatébresztő bevezetővel készültünk. Lakos Anna tudományos titkár moderátorként, Szabó Attila igazgatóhelyettes pedig színházszociológiával foglalkozó kutatóként volt jelen.

 

A színházi előadásokról készült felvételekről az audiovizuális archívumban dolgozó munkatársunk, Füle Péter beszélt. Többek között elhangzott az is, hogy mekkora a jelentősége a videó-technika megjelenésének az előadás-rekonstrukcióban, hiszen mára már színháztörténeti jelentőségű produkciók váltak hozzáférhetővé. A pedagógusok – bármennyire is elfogadták a felvételek történeti fontosságát – nem szívesen mutatnának teljes előadásokat diákjaiknak. Ezt nemcsak a rossz minőséggel indokolták, hanem a videó távolító jellegével is. Amennyiben irodalomórákat mozgóképekkel szeretnék színesebbé tenni – tették hozzá – úgy inkább választanak elsődlegesen ebben a műfajban készült filmeket. A teljes felvételekkel szemben didaktikai szempontból sokkal hasznosabbnak találják a különböző drámák meghatározó adaptációinak egy-egy jelenetét egymás után megmutatni, ezáltal a rendezés jelentőségére felhívni a figyelmet. Az előadás-szekvenciák kiadásában, ennek jogi lehetőségeinek átgondolásában, rendelkezésre álló források felkutatásában, oktatócsomagok összeállításában fontos szerepe lehet az OSZMI-nak.

 

A Puskás Panni kolléganőnk a jelen színházi palettát jól ismerő kritikusként, a Revizor kritikai portál (http://www.revizoronline.com/) szerkesztőjeként középiskolásoknak ajánlható előadásokról beszélt, illetve arról, hogy milyen szempontok dominálhatnak a válogatásban. Megfogalmazásában kitért arra, hogy fontos elv lehet a klasszikus művek (kötelező olvasmányok) kortárs olvasatának színházbeli megjelenése (pl. Örkény István Színház – Hamlet, R.: Bagossy László); a nézőtér és a színpad (pl. Dollár Papa és Gyermekei Társulat), valamint a néző színházhoz való (Koma Bázis: Blokkoló) viszonyának megváltoztatására való tudatos törekvés. Hasonlóan hasznos lehet a választás során a részvételiség formáinak átgondolása, így a TIE (Theatre in Education - színházi nevelési előadás) lehetőségének megfontolása (pl. Káva Kulturális Műhely). Ez utóbbi műfajról megoszlottak a vélemények, rendszerint aszerint, hogy a TIE-előadások közönségének milyen szociális háttérrel, tanulási nehézséggel rendelkező diákokat tekintünk. Felmerült, hogy a speciális szakiskolai tanulók nehezen tudnak az interakciót igénylő részekbe bekapcsolódni, hiszen a magukkal hozott szorongásokat a passzív befogadást elváró színházi részek nem oldják megfelelő mértékben, így később gyakran a közös gondolkodás sem éri el a kívánt mélységet. A pedagógusok reakciójából kirajzolódott az is, hogy a friss színházkritika mellett nagy szükség lenne a 14 évesnél idősebbek számára biztonsággal ajánlható, több szempontból is kereshető előadások gyűjteményére. Színházi nevelésről is lévén szó, ezen a ponton többen említették Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám 2012/2013-as évadot vizsgáló kutatását, melynek eredményeit a Színházi nevelési programok kézikönyvében (L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013.) publikáltak. A könyv szakmai vitáiban többször felmerült, így itt is megfogalmazódott az igény az online kereshető és folyamatosan frissülő színházi nevelési programok adatbázisára, melyet a remélhetőleg hamarosan induló szinhazineveles.hu fog kielégíteni.

 

Takács Ágnes a középiskolásoknak választott előadások témájáról beszélt, amely nagyban összefügg azzal a céllal, amely a pedagógus szeme előtt lebeg, amikor színházba viszi osztályát. A választott színházi előadás témája különböző irányból érkezhet: egyrészt maga az osztályközösség és benne zajló a csoportdinamikai változások is adhatnak okot színházlátogatásra. Kérdés, hogy használható-e eszközként a színház például egy osztályközösségen belüli konfliktus megoldására. (Pl. idegenellenesség mérséklésére a Mentőcsónak Egység Újvilág című előadásának megtekintése révén.) Másrészt kérdés az is, hogy felvethet-e a pedagógus aktuális társadalmi kérdést egy osztályközösségben azáltal, hogy színházba viszi őket? Milyen szempontokat kell ilyenkor mérlegelni? Számolnia kell-e olyan szülői véleményekkel például, mint ami zalaegerszegi Kövek bemutatóját követte („mérgezik és szennyezik a kultúrára szomjazó gyerekeket”). Harmadrészt engedhetünk-e annak a kérésnek, amely a színházat kizárólag szórakoztató, közösségi élmény alapjául szolgáló alakalomnak tartja („szerelmes musicalt menjünk nézni”)? Hogyan tágíthatók megtekinteni kívánt előadások műfaji határa? A beszélgetésből kitűnt, hogy a pedagógusok hasznosnak tartják a pusztán szórakoztató előadások megtekintését is, hiszen ezzel nemcsak újabb műfajokat (musical, operett) ismerhet meg a diák, hanem az esztétikai ízlése is finomodhat. A résztvevők, ahogy az a beszélgetés alapján egyértelműen kiderült, hogy bátran vállalják a társadalmi kérdéseket felvető színházi előadások megtekintését, sőt pedagógiai célból kifejezetten hasznosnak találják azokat. Az osztályközösségek belső konfliktusait ezzel szemben nem feltétlenül színházi eszközzel oldanák meg az osztályfőnökök, inkább választanak más módszereket ezek tisztázására.

 

A műfaji határok tágítása kapcsán tervezett, de az idő hiányában elmaradt Hutvágner Éva Bábtárban dolgozó munkatársunk témafelvezetése.

A tervezett gondolatébresztő összefoglalása álljon itt pótlólag: a bábszínház és az ifjúsági színház közötti kapcsolatban a kérdés az lehet, hogy miként lehet a bábművészet műfaji jellemzőit az ifjúsági színház számára hasznosítani. A szimbolikus megjelenés, a bábszínház szabadsága, a fókuszálás vizuális elősegítése mind olyan pontok, amik kimondottan pozitívumként jelennek meg a bábszínházban. Alkalmassá válhat egy előadás nemcsak a klasszikus művek értelmezésére, de például társadalmi problémák vagy tabutémák megjelenítésére, a korosztály életkori sajátosságainak megfelelően – ehhez persze szükség van a kezdeti idegenkedés legyűrésére, hiszen nagy valószínűséggel a bábszínházról a diákoknak inkább a gyerekkori bábszínházi emlékeik jutnak eszükbe.

 

Szebényi Ágnes múzeumpedagógus, a Bajor Gizi Színészmúzeum szakmai vezetője többek között a középiskolásokat célzó múzeumpedagógiai programokról beszélt. Ennek keretében ismertette a szakmúzeum céljait és eredményeit, többek között a színháztörténet megismertetésének és érthetővé tételének általános feladatát, amelyet több irányból is ellát az intézmény. Egyrészt a kötelező iskolai közösségi szolgálat keretében igyekszik bevonni a múzeum életébe a középiskolás diákokat, oly módon, hogy saját kiállítás létrehozására kiállítóteret biztosít egy rövid időszakra. (Ez a projekt pályaorientációs funkcióval is bír, hiszen a résztvevők belekóstolhatnak a kurátori munkába.) Elhunyt színészek elhagyatott sírjainak rendezése, gondozása szintén közösségi szolgálathoz kapcsolódó múzeumpedagógiai tevékenység. Színháztörténeti sétákon külső, budapesti helyszíneken elevenedhet meg a múlt, így Kelemen László társulatának nyomaira, illetve a „pesti Broadway” emlékeire is épült program. Az Operakaland – Kultúrkaland keretén belül színházlátogatás után rendhagyó tárlatvezetésre várta a középiskolásokat a Bajor Gizi Színészmúzeum. A résztevő pedagógusok nyitottak voltak a színészmúzeum kezdeményezéseire és felvetették a színházi témájú projekthetek lebonyolítását is. E lehetőség megfontolás, kidolgozása a múzeumpedagógiai munkacsoport feladata a jövőben.

 

Az OSZMI munkatársai a beszélgetés szerteágazósága ellenére is továbbgondolásra kifejezetten alkalmasnak ítélik a beszélgetésen elhangzottakat, illetve érdemesnek látják a folytatás lehetőségének megteremtését.

 

 

Írta: Takács Ágnes (OSZMI)