40 év ördögszekéren

Ilovszky Béla színházi fotográfus kiállítása

 

Ilovszky Béla ma is rendkívül aktív színházi fotográfus, aki több mint negyven éve örökíti meg színházaink előadásait és művészeit határainkon belül és azon túl is. 1975-től az 1990-es évek elejéig az MTI munkatársa, a Film Színház Muzsika című lapnak is rendszeresen dolgozott, majd szabadúszóként folytatta fotográfusi tevékenységét. Legtermékenyebb színházi fotográfusaink egyike. A budapesti előadások mellett az összes vidéki színházban és társulatnál megfordul(t): Békéscsaba, Győr, Gyulai Várszínház, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Zalaegerszeg, a Zsámbéki Színházi Bázis stb. A határon túli színházak csaknem mindegyikét látogatja (Arad, Beregszász, Gyergyószentmiklós, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Szabadka, Újvidék stb.) Ott volt a Szegedi Kortárs Balett megalakulásánál, és végigkísérte a Ruszt József-féle Független Színpad működését.
 
A 40 év ördögszekéren című tárlat a művész negyven éves munkájának keresztmetszete, amely 2017-ben volt először látható az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.
 
 
A KIÁLLÍTÁS ANYAGA: 
44 darab 40x50 cm-es nyomat
1 darab 50x50 cm-es nyomat
20 darab 50x70 cm-es nyomat
5 darab 70x 100 cm-es nyomat
 
(fotómásolatok, keret nélkül, felirattal)
 
A KÖLCSÖNZÉS DÍJA: 30.000 Ft + Áfa
(A kölcsönzési díj min. 1 - max. 2 hónapos kölcsönzési időre értendő. Az ár nem tartalmazza a szállítási költségeket és az installálást.)
 
INFORMÁCIÓ:
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 1013 Budapest, Krisztina krt. 57. Tel.: 06-1-375-1184, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 

 

A képeket válogatta: Ilovszky Béla. Munkatársak: Füle Péter, Sipőcz Mariann (OSZMI Fotótár)