Cenner Mihály emlékezete
Cenner Mihály Budapesten született 1917. október 28-án. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán tanult; 1939-ben államtudományi doktorrá avatták. Pályáját 1938-ban Budapesten a főváros havidíjas hivatalnokaként kezdte. 1941–1945 között katonai szolgálatát töltötte, bekapcsolódott a Kálló Ferenc-féle ellenállási csoport munkájába. 1945-ben szovjet hadifogságba esett. 1945 júliusától ismét a budapesti Városházán dolgozott, 1946-ban polgári származása miatt „B”-listára helyezték, majd az ellenállási mozgalomban való részvételét elismerve a közjogi osztály fogalmazójává nevezték ki. 1945–1947-ben a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán művészettörténeti tanulmányokat folytatott. 1950–1952-ben a IX. kerület anyakönyvvezetője, ahonnan polgári származása és polgári magatartása miatt elbocsátották. „Kezet csókoltam a hölgyeknek” – mesélte.
Gobbi Hilda munkatársaként 1952-ben – ahogyan már említettem – részt vett a Bajor Gizi Múzeum létrehozásában. 1953. január 1-jén pedig kinevezték az Országos Színháztörténeti Múzeum muzeológusává. 1981. december 31-én nyugállományba vonult.
Cenner Mihály a színháztörténet képes ábrázolásainak összegyűjtésével és feldolgozásával korszakos jelentőségű munkát végzett. A Magyar színészportrék katalógusa, 1790–1944 című összeállítása 1973-ban jelent meg; tíz évvel később adta ki a Corvina Kiadó A magyar színészet nagy képeskönyve című munkát, melyet Székely Györggyel készített.
Munkatársa volt a Színházi kislexikonnak (főszerkesztő Hont Ferenc 1969), a Budapest lexikonnak (főszerkesztő Berza László, 1987), a Magyar életrajzi lexikonnak (főszerkesztő Kenyeres Ágnes, 1967–1994), a Magyar színművészeti lexikonnak (főszerkesztő Székely György, 1994), az Új magyar irodalmi lexikonnak (főszerkesztő Péter László, 1994).
A magyar színészet hősi korszakát dolgozta fel a Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében című munkája, mely 1972-ben Székesfehérvárott jelent meg, s könyvritkaságnak számított.
Hogy művei közül melyikre volt a legbüszkébb, nehéz volna megmondani. Ő állította össze Jászai Mari, Prielle Kornélia, Márkus Emília, Hegedűs Gyula és Tőkés Anna szerepkatalógusát. Amikor még senki sem foglalkozott Kálmán Imrével a siófokiak felkérésére „Egy élet dallama” címmel tanulmányt írt a zeneszerző születésének centenáriumán. Kabos Gyula színpadi pályafutását is ő mutatta be legelőször. Utolsó munkájában Sinkovits Imre életművét értékelte.
Enyedi Sándor fájdalmasan jegyezte meg, amikor szóba került a mai emlékezés, hogy Mihályt nem vették igazán komolyan, pedig pusztán azzal is milyen értékes munkát végzett, hogy kifaggatta az idős színésznőket. Magam is úgy gondolom, hogy az életmű-interjúk elkészítése – különösen a színházi világ megértéséhez, megismeréséhez – elengedhetetlen, ám azok, akik Cenner Mihályt igyekeztek a színésznőkért rajongó, egykori autogramgyűjtő gyerekként meghatározni, elfelejtették felütni A színház világtörténete című kötetet. A magyar színháztudomány egyik legnagyobb szabású vállalkozásában ugyanis Mihály írt azokról a témákról, melyekkel akkor senki sem foglalkozott: Be kellett ásnia magát Németalföld, Norvégia, Svédország, Finnország színháztörténetébe. De ott találjuk nevét az 1962-ben kiadott Magyar színháztörténet című kézikönyvben is, tagja volt a kötet szövegét jegyző színháztörténeti munkaközösségnek.
Könyveivel, tanulmányaival, rádió- és televízió-szerepléseivel, kiállításaival, szakcikkeivel, élete végéig a magyar színháztörténet szolgálatában állt – írtam róla 2002-ben a Magyar múzeumi arcképcsarnok című kötetbe. Büszke volt rá, hogy élete során másfél ezer előadást tartott szerte az országban. Emléktáblákat, síremlékeket avatott. Beszélt temetőben, évente a Normafánál, a Nemzeti Színház hűlt helyén a Blaha Lujza téren, a Várszínházban, Kelemen Lászlóék első magyar nyelvű előadására emlékezve. Ha színháztörténeti kérdések kerültek szóba, mindenki Cenner doktort akarta.
Élete utolsó évtizedében – 2001. december 3-án hunyt el – kapcsolata az Intézettel egyre lazább lett, munkánkat azonban továbbra is jó szívvel segítette – tanácsokkal, telefonszámokkal, kapcsolatokkal. Gyakran hozott fényképet is, ha éppen nem volt nekünk – házi gyűjteményéből. S ebből a házi gyűjteményből állította össze 1991-ben Emlékkönyv a magyar színészet 200 éves évfordulóján című kiadványt. Bár kiadóként az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szerepel, úgy emlékszem a nyomdaszámlát Mihály fizette. Mindezt csak azért mondtam el, mert egész életében szerényen, segítőkészen állt mindenki rendelkezésére. Mások embereket, kurzusokat szolgáltak kitartóan – ő a színházi emlékezet ébrentartására tette fel életét. Ha valaki kételkedne benne, hogy eredményes volt-e tevékenysége, gondoljon arra, hogy a színháztörténeti tárlatoknak ma is azok a tárgyak állnak a középpontjában, melyeket Cenner Mihály gyűjteményezett, s nem telik el olyan nap a múzeumban, hogy ne hívnánk segítségül valamelyik művét.
