Öröm látni azt, hogy a Magyar Televízió közszolgálati funkciókat is teljesít. Kézenfekvő ehhez Archívumát használnia. Az onnan választott műsorok egy része igazi felfedezés lehet a fiatalabb korosztályoknak, talán még azoknak is, akik már korábban láthatták ezeket a műsorokat. Az M3 csatorna ebben a teljesítésben élen jár, de a DunaWord is besegít olykor. Nagy kár, hogy a múlt értékeinek bemutatására nem alakítottak ki valamilyen rendszert, egyszer itt, másszor ott, láthatóan véletlenszerűen kerül elő valamilyen gyöngyszem, sajnos legtöbbször az átlagnéző számára lehetetlenül késői időpontban. Legyen ez persze az ő gondjuk, örüljünk inkább annak, hogy ilyen adások is vannak. Nem tárgya ennek a felvetésnek az sem, hogy ma a tévének bőven van miből válogatnia, de vajon negyven-ötven év múlva a mai termésből mit tudnak ismételni?

Jelen észrevételünk nézőpontjából ezek a kérdések többé-kevésbé feleslegesek. Arról szeretnénk csak röviden szólni, hogy aktuális örömünkbe olykor miért vegyül mégis némi üröm. Konkrét példánk igen friss, és bigott szakmai beszűkültségünk okán: színházi.

A hetvenes évekig a Magyar Televízióban sok színházi előadás volt, de ezek közül a technikai eszközök fejletlensége miatt csak keveset tudtak archiválni. Rengeteg érték veszett így el, és ezért nem tehetünk senkinek szemrehányást, hiszen a televízió kultúraközvetítő szerepét így is betöltötte. A fennmaradt felvételek a színháztörténeti kutatások számára felbecsülhetetlen értékkel bírnak, hiszen a kor színházművészete, formanyelve, eszközrendszere árnyaltabban leírható és nem utolsó sorban színészi, rendezői teljesítményei ezek segítségével jobban elemezhetők. Néhány hónapja ment adásban Gorkij "Zikovék" című drámája, amelyet, Ruszt József rendezésében 1981/82-ben láthatott a szegedi közönség. Ez az előadás Ruszt első szegedi működésének esszenciája, azután Zalaegerszegen alapított színházat. Az előadást látva könnyebb megérteni későbbi művészi szándékait. Számos ilyen példát idézhetnénk. A sors úgy hozta, hogy a jelen polémia apropója megint egy szegedi előadás. A közvetítés időpontja 2015. december 7. 22.25, M3 csatorna: Shakespeare VI. Henrik, a színházi bemutató 1975. február 7-én volt.

Sándor János rendező merészen bánt az alapanyaggal, nemcsak lerövidítette a két estére szóló drámát, hanem még a III. Richárd előjátékának is tekintette, ennek megfelelően ebből a drámából is elhangzanak szállóigévé vált mondatok. A rendezői színház magyarországi térfoglalása szempontjából is fontos előadással van dolgunk. Öröm hát egy elveszettnek hitt előadást látni, benne a Nemzet Színészét Király Leventét fiatalon, 38 évesen, Máriáss Józsefet öregen, 55 évesen/!/, színészi eszköztára teljes birtokában, a pályája elején járó Faluhelyi Magdát, Újlaky Lászlót, Körtvélyessy Zsoltot, akik akkor még nagy, de ma már tudjuk, beváltatlan ígéretei voltak/lettek a magyar színháznak.

Shakespeare darabja nem babazsúr, hanem véres dráma, amelyet ebben az esetben a csatajelenetektől megfosztva vívnak Glosterek, Yorkok, Buckinghamok, mindenkinek az arca adja jellemét, az arca árulja el szándékát. Bár ne tenné! A felvétel ugyanis éppen a közelikre épít. Ezért állandóan beleszalad egy lehetetlenségbe, ugyanis folyamatosan ott a képernyő sarkában egy pörgő felirat, egy szárnyas logó. "Jónak lenni jó" hirdeti és forog a dátum: december 13. És közben mozog is, mert szárnyat bont a jó szándékú együttérzésre bíztató kép-zavaró-kép. Nem vitatható, hogy a Gyermekmentő Szolgálat adakozásra buzdító felhívása jó ügyet szolgál, csak hirdetése/?/ jelenik meg rosszkor és rossz helyen. Mert tönkretesz egy drámai élményt, mert saját magát keveri olykor nevetséges helyzetbe.

Nem szeretnék most arról polemizálni, hogy mit bír el a képernyő négy sarka. Hogy a rendező és a felvételvezető annakidején még a csatorna logóját sem komponálta bele az előadásba, a közvetítésbe, nemhogy a korhatárt jelző színes karikát. Értem én, a sok csatorna különböztesse meg magát, a korhatárról szóló törvénynek, ha már van/?/, eleget kell tenni. A harmadik szöglet "kijátszásával" azonban átlép egy határt. Azt sugallja, hogy ami éppen alatta megy, az nem megbecsülendő érték. /Ezt ellensúlyozhatná a negyedik sarokból egy buborék elpukkanása után megjelenő felírat: A KULTÚRA ÉRTÉK. És még csak forognia sem kellene./

A Shakespeare drámával egy időben a közszolgálati televízió több műsort is sugárzott. A Duna TV az On the spot című sorozat újabb részét adta az imént leírt körülállás szerint. Az M1 és az M4 saját "keretes díszítéssel" jelentkezett a képernyőn. Az M2 a Gyilkosság című 2011-es amerikai-kanadai krimisorozat egyik részét adta. Ennek a tartalmi ismertetésétől most eltekintenék. Valamilyen okból a 18-as karika fölött itt szárnyas Fifi nem szárnyalt.

Még annyit, miközben Richárd, a harmadik, éppen a szemünkbe vágja: "úgy döntöttem, hogy gazember leszek", fordul a dátum és verdes a szárny: "JÓNAK LENNI JÓ". Lehet, hogy ez az igazi kiegyensúlyozott tájékoztatás. A közszolgálatiság maga.