2018. november 4.
Száz éve, 1918. november 4-én született dr. Székely György, rendező, színházigazgató, színházelméleti író, műfordító, az irodalomtudományok doktora, 1957-től 1980-ig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – akkori nevén Magyar Színházi Intézet – munkatársa és igazgatóhelyettese. Az alábbi írással előtte tisztelgünk.
Csiszár Mirella: Ömlesztett anyagból rendezett gyűjtemény
|
Székely György 1960-ban
|
Ha áttekintjük Székely György műveinek bibliográfiáját, azt tapasztaljuk, hogy a színháztörténeti és a színházelméleti kérdések mellett nagy arányban tűnnek fel a színházszervezés problémáival, a színházművészet gyakorlati kérdéseivel foglalkozó írások. Székely György ugyanis nem csak mint szakíró és rendező volt gyakorló színházcsináló. A különböző elnevezésű „színházi intézetekben” – a Filmtudományi és Színháztudományi Intézetben, a Színháztudományi Intézetben, a Magyar Színházi Intézetben, vagyis az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jogelődjeiben kifejtett 1957-től 1980-ig tartó tevékenysége is részben ebbe a körbe tartozik.
Az előzményekről: Székely György 1952-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, melynek öt éven át volt főrendezője. Emellett részt vett a Gáspár Margit irányításával folyó operett-történeti kutatásokban is – a műfaj legitimitása érdekében ugyanis fel kellett mutatni annak népi gyökereit, mély beágyazottságát a magyar színházkultúrában. E munka során sokat használta a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Tudományos Osztályának könyvtárát, mely a Kertész utca és a Király utca sarkán található egykori üzlethelyiségben rendezte be irodáit. „Lassan, azt kell mondanom, újra elkezdtem beleédesedni az elméleti és történeti kutatásokba” [1.] – idézte fel ezeket az éveket egy Gajdó Tamásnak adott interjúban.
1956. október 30-án a Fővárosi Operettszínház forradalmi társulati ülést tartott, melyen Gáspár Margit lemondott vezetői posztjáról.
Igazgatója és mentora távoztával Székely György is elhagyta a színházat: „Gáspár Margittal egyidejűleg én is lemondtam, aki viszont még csak nem is voltam párttag” – írta Cseh Katalin A teátrális demokrácia útjai címmel a Színházban megjelent tanulmányára reflektálva. [2.]
|
„Én egyébként 1957. január 1-jétől kezdve a Színházi Szövetség Könyvtárában kaptam alkalmazást, amelyet egy negyedév múltán az akkoriban megerősödő Színház- és Filmtudományi Intézethez csatoltak.” [3.] – de még ezt megelőzően átvette Mészöly Tibortól a részleg vezetését.
A Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetséget a belügyminiszter 1957. április 20-án kelt levelében feloszlatta. Az indoklás szerint a tagok egy csoportja a szövetséget a Magyar Népköztársaság elleni támadás eszközéül használta fel a forradalom alatt és az azt megelőző időkben. Új gazdát kellett találni a Szövetség egyes részlegeinek, így a Székely György által vezetett színházi tudományos osztálynak, benne a lektorátusnak és a könyvtárnak, mely a színházi szakemberek világviszonylatú sajtószemléjét, tájékoztatását, a műsorok kiválasztására való támogatását is biztosította – Hont Ferenc megfogalmazása szerint. [4.]
1957. áprilistól Hont Ferenc ambíciójának és fáradozásának köszönhetően a MAFILM pasaréti telepén tárolt régi filmek kezelésére létrehozott önálló csoportot, az Országos Színháztörténeti Múzeumot és a Színházművészeti és Filmművészeti Szövetség Tudományos Osztályát összevonták, és az Ady mozi Filmmúzeummá való átalakításával Hont vezetésével létrehozták a Színháztudományi és Filmtudományi Intézetet. A Kertész utcai részleg még egy ideig megtartotta viszonylagos függetlenségét, de 1958 februárjában az is a Krisztina körúton működő Színháztörténeti Múzeum épületébe költözött, egyesítették a múzeum 1952 óta gyarapodó szakkönyvtárát és dokumentációs gyűjteményét a Szövetség anyagával, mely jóval nagyobb volt az itt lévőnél.
Székely György pályafutása újabb fordulóponthoz érkezett: „Úgy éreztem, hogy ezzel kiváló alkalom nyílik arra, hogy lezárjam a gyakorlat korszakát, és megpróbáljam az elméleti általánosításnak és a történeti kutatásnak a területén feldolgozni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt 15 évben szereztem.” [5.] „Feladat, gyerünk, csináljuk!” – pályafutásának előző kacskaringói során is ezzel az attitűddel gyürkőzött az újabb kihívásoknak. És kitűnően csinálta ezt is. Az 1958. januárban felálló új intézményi struktúrában igazgatói beosztásban ő a Színházi Tagozat vezetője. A Színházi Tagozaton belül elkülönült a Tudományos Osztály és a Gyűjteményi Osztály. Előbbit Dömötör Tekla, utóbbit Cenner Mihály irányította.
A nagy szervezet nem volt hosszú életű, 1959. július 1-jétől a Színháztudományi Intézet önállóan működött tovább, ahol Székely György Hont Ferenc mellett, majd Hont 1969. évi nyugdíjazása után a néhány évente cserélődő igazgatók mellett 1980-ban bekövetkezett nyugdíjaztatásáig a helyettesi posztot töltötte be. Bár sokak szerint Hont helyére lépve 1969 után az aranykort elhozó igazgató lehetett volna, az Amerikai Egyesült Államokban az Albany State University-n vendégprofesszorként tanító Székelyt ez ügyben hazarendelő minisztérium mégis Bízó Gyulát, a Színházi Osztály vezetőjét nevezte ki a Magyar Színházi Intézet élére. A pontosság kedvéért rögzíteni kell, hogy Almási Miklós 1978. év végi távozta után 1979. januártól áprilisig, Elbert János kinevezéséig Székely György állt megbízott igazgatóként a Magyar Színházi Intézet élén.
Az irányítása alatt működő Tudományos Osztály szerteágazó feladatait 1957-ben így határozta meg az intézmény működési szabályzata: a gyakorlati célú színháztudományi tevékenység tervezése, szervezése, rendszeres művelése, alkalmazása és terjesztése. A kortárs magyar színházművészet tapasztalatainak elméleti általánosítása, az elvi kérdések módszeres tisztázása, a gyakorlati feladatok tudományos tervezése és értékelése. A színháztörténet terén a haladó hagyományok felkutatása, megismertetése és felhasználásának tudományos támogatása. Természetesen a Szovjetunió színházi eredményeinek propagálása sem maradhatott ki a feladatok köréből, bár ennek gyakorlati megvalósítása alacsony hőfokon zajlott. Az úgynevezett népi demokratikus és a haladó külföldi színházi kezdeményezések nyomon követése és ismertetése is a magyar színházkultúra fejlesztésének ügyét szolgálta. A tudományos tevékenységet már ekkor fokozatosan ki akarták terjeszteni olyan új területekre, mint a bábművészet, a rádiózás és a televíziózás.
Az imént vázolt feladatok a Székely György irányítása alá tartozó részlegekre hárultak. Első sorban a színházi szakemberek körében a mai napig a leginkább ismert és használt Dokumentációs Gyűjteményt kell említeni – mai nevén Cikkarchívum, mely Székely munkába állásakor óriási, rendezetlen anyaggal rendelkezett, ezt hatalmas munkával a ma is használatos struktúrába szerkesztették:
1. A legfontosabbak a szerzői dossziék, az 1960-as évek elején már mintegy 6.000 db van belőlük, mára már több tízezer dosszié gyűlt fel, bár a cikkek egy része csak elektronikus formában érhető el.
Egy-egy ilyen rendezett szerzői dosszié a következőket tartalmazta:
a) általános anyag a szerzőről, életrajzi adatok, műveinek felsorolása, róla írott cikkek, tanulmányok, méltatások, interjúk stb. és arcképek,
b) minden darabról külön-külön borítékban tárolták a dráma szinopszisát, bel- és külföldi előadások kritikáit, fényképeket, műsorfüzeteket, lektori jelentések megfelelő részleteit, sajtókivágásokat, tanulmányokat, szerepelemzéseket, rendezési elképzeléseket, a színészek nyilatkozatait; a könyvtár állományában levő könyvek alapján készült – a korra, történelmi és társadalmi háttérre, jelmezre, díszletre vonatkozó utalókat.
A szerzői gyűjteményen kívül gyűjtötték még az egy-egy ország színjátszására vonatkozó dokumentumokat is nemzeti színjátszás címszóval, volt híres színházakkal – például a Berliner Ensemble vagy az Old Vic működésével kapcsolatos, és volt fesztiválokkal kapcsolatos anyaggyűjtés is. Külön csoportot jelentett az úgynevezett cikkgyűjtemény, ahol egy-egy színházi jelenségre vagy művészeti stílusra vonatkozó elemzéseket tartottak egyben. [6.]
A Dramaturgia Csoport munkájának fókuszában az élő színház állt. Az intézet negyvenkilenc külföldi folyóiratra fizethetett elő – így a napi munkához tartozott az Arts-tól az Italien Theatre Review-n, az Opera News-on, a Slovensko Divadlo-n, és a Theater Heute-n át a Tyeatralnaja Zsiznyig tartó spektrum rendszeres szemlézése, a cikkek fordítása és átadása a Dokumentációs gyűjteménynek. Az itt feltűnt és bemutatásra alkalmasnak ítélt drámákat beszerezték, a művekről részletes szinopszisokat készítettek, a színpadszerű adatokon (szereplők száma, díszletigény stb.) és a részletes tartalmi ismertetésen túlmenően a hazai előadhatóság eshetőségét is mérlegelték. E szinopszisokat kéthavonta Dramaturgiai Gyorstájékoztatóban küldték el a színházaknak, ezzel párhuzamosan kezdetben a Dramaturgiai Tájékoztató című, majd Dramaturgiai Híradóra átnevezett, 1982-ig rendszeresen megjelenő kiadványban tették közzé, de sok utalást lehet találni az intézeti irattárban arra is, hogy az összefoglalásokra a Művelődésügyi Minisztérium is igényt tartott. Nagy valószínűséggel a velük való egyeztetés során alakult ki a drámák azon köre, melyről aztán fordítás készülhetett. A darabok lefordítására a minisztérium éves keretet biztosított, mellyel igen takarékosan bántak, így arra is volt példa, hogy egy-egy minisztériumból érkező – például egy német színházi szabályzat lefordítására vonatkozó – kérést Székely György azzal utasított vissza, hogy a keret olyan szűkös, hogy abból csak drámákat hajlandó fordíttatni. A drámafordításokat általában külsősök végezték, 1.000 forint díjazás ellenében.
A Dramaturgiai Tájékoztatót a Világszínház sorozatban közrebocsátott évi huszonnégy színdarab egészítette ki. Ezzel párhuzamosan időről időre magyar szerzők még be nem mutatott vagy elfeledett színdarabjait is ajánlották a színházaknak. A külföldi partnereknek is rendszeresen készült összeállítás a magyar darabokról.
A színházakat azonban nemcsak a műsorterv kialakításához szükséges ajánlójegyzékekkel látták el. Az intézeti irattár legnagyobb mennyiségű irattípusát azok a Székely György szignálta levelek alkotják, melyek a bemutatók előkészítéséhez küldött dokumentációs anyagot kísérték, vagy éppen a színháznak küldött eredeti dokumentumokat – könyveket és szövegkönyveket, cikkeket és fényképeket – próbálták visszaszerezni. Van köztük néhány igen figyelemreméltó: Udvaros Béla a kecskeméti Katona József Színház nevében Ashley Dukes Országúti kaland című színművének díszletezéséhez kért segítséget. Az 1957. december 2-án kelt kísérőlevél szerint Székely egy német nyelvű és három angol nyelvű szakkiadványt indított útnak a következő kiegészítéssel: „Amikor a darabon dolgoztam, valahogy úgy képzeltem el, hogy egy-két jó bútordarabbal a felfelé vezető lépcső kezdő fokaival stb., minimális díszlettel vagy csak függönnyel is elő lehet adni.” Ha utánanézünk az előadás adatainak, kiderül, az 1957. december 15-én bemutatott darabot Székely György fordította, a rendező Németh Antal volt. (Díszlet: Borcsa István) Egy másik érdekes dokumentum az 1970-es évek közepéről való. Ekkor már fénymásológép is üzemelhetett, mert van arra példa, hogy a késedelmes választ ennek működésképtelenségével magyarázzák. Az 1976. szeptember 2-án kelt levélben a Szegedi Nemzeti Színház Bábel Szása Krisztus mennybemenetele című drámáját kéri expressz leküldeni. Nehéz kitalálni, hogy a szegedi rendezőgárdából Léner Pétert vagy Giritz Mátyást érdekelte-e a darab, minden esetre ma már színháztörténeti tény, hogy a szövegből Ruszt József Zalaegerszegen rendezett nagyhatású előadást 1984-ben Húsvét címen.
Székely doktor rendszeresen véleményezett a minisztérium számára kortárs drámákat, értékelte a magyar színikritika helyzetét, az aktuálisan véget ért színházi évadot és az előzetes műsorterveket – „Ezek természetesen csak első impressziók, de talán segítségül szolgálnak” – írta az elemzések végére. Aczél György miniszterhelyettes részére „kis színházi bibliográfiát” állított össze magyar és szovjet művekből. (1959. október 30.); a salgótarjáni gépipari technikum tanárának pedig a magyarul megjelent drámaelméleti kötetekről küldött listát.
Az 1960-as évek nagy vállalkozása volt a nyolcszáz példányszámú Theatrum című színháztudományi értesítő megjelentetése, melyet Kovács Tivadar szerkesztett, de a szerkesztőbizottság munkájában Székely György is részt vett. A Theatrum számait lapozgatva meglepő cikkekre bukkanhatunk. Székely György színházvezetői tapasztalatait, az élő színházzal meglévő szoros összeköttetését mutatja a második számban, 1962-ben megjelent A színházi műszaki személyzet létszámproblémái című tanulmánya [7.] – megszületése kétségtelenül összefüggésben volt az intézetben folyó működéstani kutatásokkal. Székely György a tőle megszokott alapossággal járta körül ezt a témát is, az írásához mellékelt, a fővárosi és vidéki színházak színpadméretére, műhely- és raktárkapacitására, gépesítésére, fénytechnikai és akusztikai felszereltségére vonatkozó adatokat rendszerező táblázat a 2010-es években folyó, Közép-Európa színházépítészetének felmérését célul tűző TACE programnak is díszére vált volna. Az elemzés végén aztán messzemenő következtetést is levont: a műszaki személyi szervezés – ma úgy mondanánk humán erőforrás menedzsment – általában tapasztalati, spontán módon és nem a színházak feladat-ellátási területeit figyelembe véve működik.
|
Székely György Vámos László rendezővel gyárlátogatáson
|
De mit is értsünk az előzőekben említett működéstan fogalma alatt? Székely György az intézmény megalakulásának tízéves évfordulóján tartott konferencián elhangzott előadásában definiálta a fogalmat és jelölte ki az 1960-as évek színháztudományi kutatásainak fő irányát [8.], illetve A színházi működéstan feladatai című tanulmányában [9.] fejtette ki bővebben erről gondolatait.
A színházi előadást létrehozó összes tényezőt és a befogadás oldalának összes jelenségét komplexen kell vizsgálni, a színházi alkotást nem végeredményként, hanem folyamatként kell értelmezni. A színházi működéstan a leadó, információátadó apparátusnak – a színházi előadás létrehozói oldalának nem művészi vonatkozású jelenségeivel, valamint a vételi oldallal, vagyis a befogadó közönséggel, a két oldal közti kapcsolattal és az azt befolyásoló tényezőkkel foglalkozik. Tehát azokkal az elemekkel, melyek nem a színházesztétika és nem a színháztörténet kutatási területére tartoznak, és valamelyest összefüggnek a színházi terület tervezhetőségével. 1959 augusztusában ugyanis egy művelődésügyi minisztériumi leirat hatására át kellett hangolni az intézet addigi működését, mert az irányító szerv rövidtávú – ötéves, illetve középtávú – tizenöt éves időszakra akart tervszámokat kidolgozni. Kérdőív-tervezet is készült az országos színházfejlesztési terv érdekében, melynek felelőse Székely György volt. „A legkülönbözőbb részmunkálatok indultak már meg, és a Színháztudományi Intézet egy kis csoportja, amely ilyen irányú tájékozódását a „működéstan” névvel indította meg, részben adatgyűjtés, részben színpadtechnikai és statisztikai kiadványok formájában próbálta megtenni az első lépéseket, és néhány kisebb tanulmánnyal próbált előbbre jutni a terület felderítésében, feladataink kijelölésében és a gyakorlati színházi élet által felvetett problémák lehetőleg gyors megválaszolásában” – vázolta a kutatásban elért eredményeket 1963-ban A színházi működéstan problémái című tanulmányában. [10.]
|
Az említett munkák a Színpad és közönség. Működéstani könyvtár sorozat című 1960–1964 között megjelent periodikában voltak olvashatók (Szcenográfia 1–4. és Magyar színházi adatok 1–2. és Működéstani cikkgyűjtemény). A Székely György által színházi szakkönyvtárak katalógusa számára kidolgozott tematikus tárgyszó rendszer is tartalmazza a Működéstan tárgyszavát, mely alá a következő területeket sorolja: Építészet – gazdaság – jog – statisztika – technika. Létezett a dokumentációs gyűjteménytől elkülönítetten kezelt működéstani gyűjtemény is, mely a színházépítészeti, gazdasági, üzemeltetési adatokat, a szcenikai problémákkal, színészfoglalkoztatással, statisztikákkal, közönségszervezéssel, színházjoggal, szervezeti kérdésekkel, együttes-problémákkal kapcsolatos dokumentumokat kezelte.
A működéstani kutatások az 1960-as évek második felére teljesen lecsengtek. Ekkor egy új területet rendeltek Székely György vezetése alá, az Országos Színházi Propagandát, mely eleinte 700.000 forintból gazdálkodott, ebből aztán sok mindent meg lehetett valósítani: a Magyar Televízióban havonta húszperces műsor készült az aktuális bemutatókról, évfordulókról, vendégjátékokról, a híradó is rendszeresen tudósított az OSZP által javasolt előadásokról. A mozifilmek előtt került bemutatásra a Híradó és Dokumentumfilm Stúdió gyártásában egy-egy premierbeharangozó vagy riport. Ötven üzemben illetve művelődési házban Képes Színházi Híradót üzemeltettek, melynek képanyagát az MTI biztosította, de a forgatókönyvét az intézet készítette el. Az Astoria aluljáróban színházi vitrint rendeztek be, színházi rejtvényfüzetet adtak ki, színházi különvonatok tervét terjesztették elő. A Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve ízlésvizsgálatot folytattak. Az 1968. évi tervezet szerint a propagandát a nemzetközi színtérre is ki akarták terjeszteni, de Székely György Egyesült Államokból való visszatérte után, az 1970-es évek elején ez a kezdeményezés is elhalt.
Sok mindenről nem esett még szó Székely György intézeti pályafutása vonatkozásában, például az itt folyó színháztörténeti kutatásokról, mely az éves munkatervek tanúsága szerint az 1970-es évek közepétől egyre inkább érdeklődése középpontjába került. E munkálatok első produktuma a Gondolat Kiadónál 1962-ben megjelent (kéziratleadás határideje: 1959. július!) Magyar színháztörténet című munka volt, melyet eredetileg tankönyvnek szántak, és terveztek mellé egy dramaturgiával foglalkozó tankönyvet is. Ezt követte a Nemzeti Színház történetét feldolgozó kötet 1965-ben, a Színházi kislexikon 1969-ben, A színház világtörténete 1972-ben, majd a háromkötetes magyar színháztörténet, melynek utolsó darabja 2005-ben jelent meg. Székely György a negyedik kötetre is részletes tematikát és módszertant dolgozott ki. Balogh Gézát idézve – talán ez volt színházi végrendelete.
Csiszár Mirella előadása elhangzott a száz éve született Székely György és a kilencven éve született Bécsy Tamás tiszteletére rendezett Tudós férfiak című emlékülésen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. október 16-án.
Jegyzetek
----------------------------------------------------------------
1. Színháztörténet és a „tényleges” színház. Székely Györggyel beszélget Gajdó Tamás. Theatron, 1999 tavasz (I. évf. 3. sz. ) 5. oldal
3. Uo.
4. Hont Ferenc: Igazoló jelentés a Művelődésügyi Minisztérium Gazdasági Csoportfőnökének, dr. Faith Tibornak. Bp. 1958. jan. 10. OSZMI, Intézményi irattár
5. Színháztörténet és a „tényleges” színház. Székely Györggyel beszélget Gajdó Tamás. Theatron, 1999. tavasz (I. évf. 3. szám), 6. oldal
6. Alexa Istvánné–Bárd Oszkárné: A színházi dokumentáció és felvilágosító szolgálat. Theatrum, 1962. 226–243.
7. Theatrum, 1962. 146–163.
8. Székely György: A színházi működéstan problémái. Theatrum 1963/1. 94–120.
9. PIM-OSZMI Kézirattár 2012.121.1.
10. Székely György: A színházi működéstan problémái. Theatrum 1963/1. 100. oldal
